Kérem Várjon!
Hírek
Borszeminárium a Pécsiközgázon
bori
2013 augusztus 23.

Új kezdeményezés indul az új tanévben a PTE Közgazdaságtudományi Karán. A Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszterrel és a Pécsi Borozó bormagazinnal együttműködve havonta egyszer borszemináriumnak ad otthont a KTK OTP-előadóterme. A tematikus előadásokat a magyar borélet neves képviselői tartják, az ezekhez kapcsolódó borkóstolókon a legizgalmasabb hazai és külföldi borokat ismerhetik meg az érdeklődők.

A regionális borklaszter kezdeményezésére indult borszeminárium célja, hogy a borkultúra világába nyújtson betekintést és a mértékletesen, minőséget elv mentén népszerűsítse az egyetemi hallgatók körében a minőségi borokat. A több éve nagy sikerrel szervezett szekszárdi Borkultúra Szabadegyetem adta az ötletet, ám Pécsett kicsit más keretek között működik majd a Borszeminárium, hiszen elsősorban az egyetemi polgárokra épít.

A borszeminárium lokálpatrióta felütéssel indul, hiszen az első alkalom a pécsi boroknak lesz dedikálva. Szeptember 18-án, szerdán 19 órától Szabó Zoltán, a Pécsi Borászok Céhének elnöke mutatja be előadásában a Pécsi borvidéket, valamint 8 válogatott tételt kóstolhatunk meg kalauzolásával.

Október 16-án az Olaszrizling Október jegyében a borszeminaristák itthon szomszédolnak, hiszen drávaszögi grasevinákat, azaz olaszrizlingeket kóstolhatnak. November 20-án a kékfrankosoké a főszerep, míg december 4-én a cabernet franc kerül reflektorfénybe.

A kóstolókon részt vevők meghallgathatnak egy előadást, valamint ahhoz kapcsolódóan megkóstolhatnak 8 bort, ezekhez megkapják a szükséges kóstolási jegyzeteket is. Aki valamennyi Borszemináriumon részt vesz, év végén tanúsítványt kap.

A borszemináriumokon az előadásokat díjmentesen lehet meghallgatni, a kóstoló ára egyetemi polgároknak 2000 Ft/fő, külsősöknek 3000 Ft/fő. Előzetes helyfoglalás kötelező, hiszen a maximális létszám 120 fő. Jelentkezni a borszeminarium@gmail.com e-mail címen lehet az előadásokat megelőző napig.

N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2018. December
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
2018. 12. 08. 14:00 - 20:00
Littke Palace Látogatóközpont Pécs, Szent István tér 12.
9
10
11
12
13
14
2018. 12. 14. 10:00 - 2018. 12. 15. 21:00
PTE KPVK Aula (ex FEEK&PEK) Pécs, Szántó Kovács János u. 1.
15
2018. 12. 14. 10:00 - 2018. 12. 15. 21:00
PTE KPVK Aula (ex FEEK&PEK) Pécs, Szántó Kovács János u. 1.
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31