Kérem Várjon!
Hírek
Egy palackban eveznek
bori
2015 szeptember 21.

Szeptember közepén válnak elérhetővé az első, szekszárdi palackba töltött borok. A borvidék nevét magán viselő üvegbe kizárólag szekszárdi kadarkák, kékfrankosok és bikavérek kerülhetnek. Egy hároméves folyamat végeredménye az, hogy 2015 szeptemberében már közel húsz, a 2012-es és 2013-as évjáratból származó vörösbor került letöltésre a közös, szekszárdi palackba. 

Az eddig tartó időszakban a helyi borászok egy kis csapata Eszterbauer János, a Szekszárdi Borászok Céhének elnöke vezetésével dolgozott együtt azért, hogy kiválasszák a palack formáját és annak megjelenését, valamint a mindennek kivitelezésére képes hazai üveggyárat.

A munkában részt vevő Heimann Zoltán borász így nyilatkozott a kialakítás folyamatáról: „A borvidék borászatainak kínálata természeti adottságainkból fakadóan a vörösborokra épül. Fontosnak tartjuk ugyanakkor, hogy ebben a szegmensben se váljunk más nemzetközi vagy hazai stílusok követőivé, hanem saját, csak ránk jellemző utat alakítsunk ki. A kitörési pontot ezért mi az olyan helyi szőlőfajtákban és bortípusokban látjuk, mint a kadarka, a kékfrankos és a bikavér. Mivel pedig ezen borok az eleganciáról, a gyümölcsösségről és a fűszerességről szólnak, egyértelmű volt, hogy a burgundi palacktípus lesz számunkra az ideális választás. A szabványos palacknál hosszabb, extravagánsabb üveg mellett döntöttünk, amelyen kívülről négyszer körbefut a Szekszárd felirat, és látható rajta a borvidék logója.”

A megvalósítás folyamatához a példát a szekszárdi siller, a Fuxli jelentette, amelyet szintén a szekszárdi borászok egy szűkebb csapata alkotott meg, majd egy önkéntesen vállalható szabályzat elfogadása után tett nyitottá valamennyi, a borvidéken működő pincészet számára.

A palackba olyan kadarkák, kékfrankosok és bikavérek kerülhetnek, amelyeket a tizenkét tagú, borászokból álló bizottság kétharmada elfogadott. A vakkóstoláskor alapvető elvárás, hogy az adott tétel hibátlan legyen, hogy fajtajelleget vagy borstílust képviseljen, valamint termőhelyi karaktert jelenítsen meg.

A palackot előállító orosházi üveggyár értékesítési vezetője, Szabó József a regionális palackban rejlő lehetőségek kapcsán kiemelte: „Szekszárd ezzel a közös arculattal nemcsak itthon, hanem a nemzetközi piacon is sokat nyerhet, hiszen a kisebb pincészetek egyedi csomagolásaival szemben egy ilyen egységes megjelenés által a szekszárdi borok könnyebben felismerhetőek a fogyasztók számára.”

N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2018. November
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
2018. 11. 10. 16:00 - 0:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
2018. 11. 10. 16:00 - 23:55
Bock Pince Villány, Batthyány u. 15.
11
12
13
14
15
16
17
18
19
2018. 11. 19. 18:00 - 21:00
Balkán Bisztró Pécs, Ferencesek u. 32.
20
2018. 11. 20. 18:30 - 20:55
CEWI (Hotel Zenit) Budapest, Apáczai Csere János u. 7.
21
22
23
2018. 11. 23. 9:00 - 18:00
Bock Pince Villány, Batthyány u. 15.
24
2018. 11. 24. 8:00 - 18:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
25
26
27
28
29
30