Kérem Várjon!
Hírek
Egyre több portugieser Pécsett
bori
2016 februr 05.

A Pécsi Borozó szerkesztősége 2016-ban negyedszer rendezi meg a Portugieser du Monde-ot, azaz a portugieser termelők és borok nemzetközi szemléjét. A közép-európai fajtaversenyt április elsején, míg a közönség számára is nyitott kóstolóprogramot és díjátadó ünnepséget április másodikán, szombaton délután rendezik meg Pécsett, a Zsolnay Negyedben, amelyre minden eddiginél több ország borászait és borait várják.

A portugieser, régi nevén kékoportó (hívják portugizernek, purtugizacnak, blauer portugiesernek, portugiesernek, porthogese-nek, portugalske modrének, modrý portugalnak, sőt portugais Bleu-nek is) Közép-Európa egyik kikerülhetetlen fajtája, amely a borvilágban ritkán kerül reflektorfénybe. A portugieserre első körben midig csak friss borként tekintenek, holott sokkal többre is képes, ezt a korábbi versenyek már bizonyították. Megállja a helyét frissen,, de érlelve, acéltartályban vagy akár barrique hordóban érlelve, kései szüretként vagy házasítási alapborként is.

A 2013-ban Pécs városának és önkormányzatának hathatós támogatásával (dr. Páva Zsolt polgármester fővédnöksége mellett) nemzetközivé bővített portugieser-attrakció évről-évre szépen fejlődik, tavaly már 8 országból közel 70 bor érkezett a megmérettetésre. A közönségkóstoló is mind népszerűbb, tavaly már közel háromszázan váltottak jegyet, hogy megkóstolják az egy helyen fellelhető legtöbb portugiesert. Az internacionalizmus a verseny zsűrijében is fellehető, hiszen dr. Kosárka József borakadémikus - aki már második alkalommal tölti be a zsűrielnök szerepét -, aktív szervezőmunkájának köszönhetően várhatóan 15 ország képviselteti magát az idei bírálóbizottságban, Közép-Európán túl Portugáliától Dél-Koreáig.

A borversenyre a pincészetek március 20-ig nevezhetik boraikat idéntől négy kategóriában:

  • friss, 2015-ös portugieserek,
  • régebbi évjáratú portugieserek,
  • portugieser alapú (min 25%) házasítások,
  • portugieserből készített fehérborok, rozéborok és pezsgők (min. 85% kékoportó).

A nagyközönség már februártól foglalhat magának helyet a kóstolóra, kedvezményes elővételi jegyeket a jegymester.hu hálózatán keresztül online és a legfontosabb jegyirodákban is válthatnak.

N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2017. április
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
1
2017. 03. 31. 9:00 - 2017. 04. 02. 17:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
2
2017. 03. 31. 9:00 - 2017. 04. 02. 17:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
2017. 04. 22. 13:00 - 18:00
Mokos Pincészet Palkonya, 7771
2017. 04. 22. 8:00 - 2017. 04. 30. 18:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
23
2017. 04. 22. 8:00 - 2017. 04. 30. 18:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
24
2017. 04. 22. 8:00 - 2017. 04. 30. 18:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
25
2017. 04. 22. 8:00 - 2017. 04. 30. 18:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
26
2017. 04. 22. 8:00 - 2017. 04. 30. 18:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
27
2017. 04. 22. 8:00 - 2017. 04. 30. 18:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
2017. 04. 27. 18:00 - 20:00
Főtér Pécs, Széchenyi tér 1.
28
2017. 04. 22. 8:00 - 2017. 04. 30. 18:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
29
2017. 04. 22. 8:00 - 2017. 04. 30. 18:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
2017. 04. 29. 10:00 - 19:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
30
2017. 04. 22. 8:00 - 2017. 04. 30. 18:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.