Kérem Várjon!
Hírek
Együtt(l)evés à la Villány
bori
2012 mrcius 05.

A Miskolci Egyetem Marketing Intézete immár másodízben szervezte meg az „Együttműködve versenyezni” Országos Városmarketing Versenyt. A verseny első, írásbeli fordulójában egy elemző pályamunkát nyújtottak be a csapatok egy szabadon választott településről, ezt 14 intézmény 43 háromfős csapata tette meg. Az írásbeli anyagok szakmai értékelése alapján a legjobb 12 csapat jutott be az országos fordulóba; itt már egy általuk kidolgozott kommunikációs stratégiát kellett bemutatni a választott városra vonatkozóan.

A döntő házigazdája dr. Piskóti István, a miskolci Marketing Intézet igazgatója volt, a hatfős zsűri pedig a verseny védnökeiből és a támogatókból állt. A zsűri elnöke dr. Simon András, az MNB kommunikációs igazgatója és a Magyar Marketing Szövetség alelnöke volt, mellette pedig olyan neves cégek menedzserei és marketingesei foglaltak helyet, mint a Magyar Turizmus Zrt., az IBUSZ és a HVG.

A március másodikai rendezvény során mind a 12 csapat bemutatta a prezentációját – közöttük a két pécsi is. Díjazásra került az első három helyezett, illetve a támogató cégek által kiírt további különdíj-pályázatok nyertesei. A zsűri végső értékelése alapján az első helyezett a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karáról érkező Ci-Team csapat lett (Németh Péter, Parti Alexandra és Páger Balázs), akik Villány városa számára dolgoztak ki egy megvalósítható marketingstratégiát „Együtt(l)evés à la Villány” címmel. A csapat felkészítője dr. Törőcsik Mária egyetemi tanár volt.

N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2014. Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
11
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
12
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
13
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
14
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
15
16
17
18
2014. 09. 18. 10:00 - 2014. 09. 21. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
19
2014. 09. 18. 10:00 - 2014. 09. 21. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2014. 09. 19. 20:00 - 2014. 09. 21. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
20
2014. 09. 18. 10:00 - 2014. 09. 21. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2014. 09. 19. 20:00 - 2014. 09. 21. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
21
2014. 09. 18. 10:00 - 2014. 09. 21. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2014. 09. 19. 20:00 - 2014. 09. 21. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
22
2014. 09. 22. 18:00 - 21:00
Pezsgőház Pécs, Szent István tér 12.
23
2014. 09. 23. 18:00 - 20:00
PTE KTK B025 Pécs, Pécs, Rákóczi út 80.
24
25
26
2014. 09. 26. 18:00 - 2014. 09. 28. 11:00
Polgár Pince Villány, Hunyadi János u.19.
27
2014. 09. 26. 18:00 - 2014. 09. 28. 11:00
Polgár Pince Villány, Hunyadi János u.19.
2014. 09. 27. 16:30 - 21:00
Kodály Központ Pécs, Breuer Marcell sétány 4.
2014. 09. 27. 8:00 - 23:00
Vokány Vokány, Vokány
2014. 09. 27. 9:00 - 18:00
Sétatér Pécs, Pécs, Szent István tér
28
2014. 09. 26. 18:00 - 2014. 09. 28. 11:00
Polgár Pince Villány, Hunyadi János u.19.
2014. 09. 28. 15:00 - 18:00
Sétatér Pécs, Pécs, Szent István tér
29
30