Ez a bor első szippantásra villányi. De tényleg. Benne van mindaz, amiért vagy szeretjük Villányt, vagy nem. Bár vannak körök, ahol szinte megköveznek érte, én szeretem. Nem mindent persze, és akadnak gyakran kritikus megjegyzéseim, de kivel legyünk kritikusak, ha nem azokkal, akiket szeretünk.

Vissza a borhoz. Szóval ez az illat meleg, tömör, sok gyümölcsöt mutat, fekete áfonyát, szedret, de hozza a hordófűszereket is: vanília, édesfűszerek, némi kakaópor. Percről percre egyre több, egyre szebb. Bár most gyorsabban fogynak a kortyok, vagy én lettem türelmetlen, vagy a bor tetszik.

Van még egy kis gyógynövényesség is az illatban, ami kortyban némi kesernyésség formájában köszön vissza. De szerencsére sokkal több benne az áfonya és a fekete ribizli, az aszalt szilva és a lédús szeder. A korty gazdag, bár pici szárító hatást még érzünk utána, talán megkritizálhatjuk az érezhető dús alkoholt, de mindez nem rengeti meg a struktúráját, összességében egyensúlyban tud maradni.

Töltök még egy pohárral, egy kis türelmet.

A palackban is szellőzik, nyílik, illata most már teljesebb kis ánizzsal, kis mentával, feketeborssal és csokoládéval. Kortyolgatom, kortyolgatom, s közben azon tanakodom, csak úgy magamban, vajon érdemes-e jobban belemenni a szálazgatásba. Nem hinném. Hárságyi Balázs ebben a borban hozza Villányt (Palkonyát), hozza a cabernet sauvignon magyar délre jellemző arcát. Mindeközben egy remek vöröst tesz le az asztalra, ami valójában ételhez talán még jobban kiteljesedhetne, de esti elmélkedéshez is kiváló társ.