Kérem Várjon!
Hírek
Gere Zsolt az idei Gál Tibor Emlékdíjas
bori
2015 februr 23.

A Magyar Borok Bálja keretén belül adták át az idén is a Gál Tibor Emlékdíjat. Idén is a három borász került a döntőbe, névsorrendben: Gere Zsolt, Nyolcas Ádám és Varkoly Ádám voltak. A 2015-ös szavazáson a közönségtől a legtöbb voksot Gere Zsolt kapta. 

A Gál Tibor Emlékdíjat Puskás Attila, a Magyar Borok Bálja ügyvezetője 2006-ban alapította a család támogatásával.  Az egri borász személye azért szolgálhat inspirációként valamennyi ma dolgozó borász számára, mert azon túl, hogy modern kori magyar bortörténetben kulcsszerepet töltött be, nemzetközi szinten is sikeresnek számít, nevét a mai napig jegyzi a külföldi szakirodalom. A díjat minden évben a Magyar Borok Bálján adják át.

A tavaly bevezetett új rendszerben az Év Bortermelője cím birtokosait kérték fel a szervezők arra, hogy javasoljanak egy általuk tehetségesnek tartott borászt. A nagyközönség az ő javaslataik és indoklásuk alapján szavazhatott január elejétől február derekáig.

A legtöbb voksot kapta, így 2015-ben a Gál Tibor Emlékdíj birtokosa lett Gere Zsolt, a Villányi borvidékről, a Gere Tamás és Zsolt Pincészetének ifjabbik tagja. A díj 2014-től az elismerés mellett tartalmaz egy 250 000 forintos szakmai ösztöndíjat és egy online hirdetési csomagot is 500 000 forint értékben. A fentiek mellett 2015-ben a Forbes Magyarország a díj nyertesét egy közel 400 000 forint értékűklubkártyával támogatja, amely egy éven keresztül minden Forbes eseményre garantált és ingyenes belépést biztosít.

N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2016. Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
1
2
2016. 09. 02. 13:00 - 19:00
Metro Áruház Pécs, Makay István u. 6.
3
4
5
6
7
8
2016. 09. 08. 14:00 - 2016. 09. 11. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
9
2016. 09. 08. 14:00 - 2016. 09. 11. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
10
2016. 09. 08. 14:00 - 2016. 09. 11. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
11
2016. 09. 08. 14:00 - 2016. 09. 11. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
12
13
14
15
2016. 09. 15. 15:00 - 2016. 09. 18. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2016. 09. 15. 17:00 - 19:00
Megyeháza (Pollack Kávézó) Szekszárd, Szekszárd
16
2016. 09. 15. 15:00 - 2016. 09. 18. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
17
2016. 09. 15. 15:00 - 2016. 09. 18. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
18
2016. 09. 15. 15:00 - 2016. 09. 18. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
19
20
21
22
23
2016. 09. 23. 15:00 - 2016. 09. 25. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
24
2016. 09. 23. 15:00 - 2016. 09. 25. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2016. 09. 24. 11:00 - 13:00
Művészetek Háza Pécs, Széchenyi tér
2016. 09. 24. 17:00 - 19:00
Kodály Központ Pécs, Breuer Marcell sétány 4.
25
2016. 09. 23. 15:00 - 2016. 09. 25. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2016. 09. 25. 18:00 - 20:00
Művészetek Háza Pécs, Széchenyi tér
26
27
28
29
30