Kérem Várjon!
Cikkek
Hosszú nyári éjszakák Pakson
Visszatekintés: Kávé-, bor- és pálinkafesztivál
szaboberni
2013 szeptember 02.

Van egy igen jó tulajdonsága a nyárnak az időnként már-már elviselhetetlen meleg ellenére, mégpedig hogy programban soha nincs hiány. Az ember nem győzi kapkodni a fejét, hogy épp melyik rendezvényre menjen, miről tudósítson. Épp csak vége lett a Kadarka-túrának, már Pakson találtuk magunkat a Szent Iván-éji Mámoron. 

???

Már visszatérő vendégek vagyunk a Sárgödör téren, ami szerencsére és nagy örömünkre egyre több programot kínál. Az érkezésünk utáni harmadik percben már azon kaptuk magunkat, hogy épp mangalica szalámiból uzsonnázunk Gábrielékkel, így a Pécsi Borozó és az Ihatóbb Magyarországért alkalmi négyesfogata egész nap karöltve járt-kelt a fesztiválon.

                                                                                                                       Fotók: Kovács Viktor

A Szent Iván-éji Mámorhoz idén első alkalommal Kávé-, bor- és pálinkafesztivál is társult. Úgy tűnik Pakson mostanában mindent egy kalap alá vonnak, ahogy a Siller Fesztivált is a Német Nemzetiségi Napokkal. Mindenesetre Fabróék munkája dícséretes, a tavalyi 200 fős látogatottságot idén meghomszorozták. A kitűzött cél, miszerint a helyi értékeket és a paksi borokat népszerűsítsék, Paksot újra visszahozzák a köztudatba, megvalósulni látszik.

A borászok közül először a Polgár Pincénél jelentkeztünk le, mivel volt egy kis restanciánk a korábbi Sillerfesztiválos írásunkkal, majd Gábriellel nagy egyetértésben a Mayer Pincét vettük célba, ahol a családi gazdaság mindkét generációjának borait megkóstolhattuk. A hirtelen kerekedett kóstolósor után már nem volt erőnk továbbira, így Fehér József, Girst Ádám, Kovács Mihály és Szedmák István borai most kimaradtak. Szerencsére pár hete, a Siller Fesztivál alkalmával már találkoztunk a legtöbbjével. A borokon túl persze egy kis szíverősítő is terítékre került, így a Savanya Pálinkafőzde és a Rideg Pálinkafőzde prezentálásában gyümölcs- és törkölycefréből, valamint borból főzött kisüsti pálinkákat is kóstolhatott a nagyérdemű. A fáradtabbaknak és frissülni vágyóknak pedig a Fabro Kávéterasz állt nyitva egész nap, kávékülönlegességekkel szolgálva.

Visszatérve Fabróékhoz, ismét bőséges vacsorában volt részünk: a grillezett sajton és sült csirkén át, az eper parféig terjedt a menüsor, sőt éjfélkor még gulyás is került az asztalunkra. A vendéglátás most is hibátlannak bizonyult.

Az este fő atrrakciója természetesen a tűzugrás volt, melyet már második éve elevenítenek fel Pakson. Bár a nyári napforduló ünnepe néhány nappal korábban, június 23-ról-24-ére virradó éjjel van, ez mit sem von le a fesztivál értékéből. Ahogy az országban egyre több helyen, így Pakson is újjáélesztették az egyik legpogányabb ünnepünket, vele a tűzugrás hagyományát, és ez az, ami igazán lényeges.

Az ősi rítus szerint, akik párban ugorják át a tüzet, egész évben együtt maradnak, de sokan egyedül is nekivágnak, hogy a hagyomány szerint megtisztulást nyerjenek. Vállalkozó szelleműekben most sem volt hiány, csak úgy röpdöstek az emberek a tűz fölött, sokan többször is átszelve a lángokat, nem bízva a véletlenre a purgálást. A tömeg a tűzugrást követeően sem eredt szélnek, hiszen a helyi érdekeltségű blues- és rockzenét játszó Másképp zenekar már megalapozta a jó hangulatot, a tűzugrás pedig  tovább növelte az adrenalinszintet. Így végül egy össznépi kis utcabál kerekedett a Sárgödör téren.

N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2015. Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
2015. 09. 02. 9:30 - 15:00
Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Pécs, Pázmány Péter u. 4.
3
2015. 09. 03. 19:00 - 21:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
4
5
6
7
8
9
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
10
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
11
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
12
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
13
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
14
15
16
17
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
18
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
19
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
20
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
21
22
23
24
25
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2015. 09. 25. 18:30 - 22:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
26
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2015. 09. 26. 16:30 - 18:30
Kodály Központ Pécs, Breuer Marcell sétány 4.
27
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
28
29
30