Kérem Várjon!
Cikkek
Karácsonyi visszaszámlálás
Élmények és borcsomagok ajándékba!
X
2013 december 16.

Szeretjük a Karácsonyt, s az azt megelőző heteket is, hiszen az Advent - a készülődés, a várakozás időszaka - a gyermeki részünket juttatja eszünkbe, amikor számoltuk, mennyit kell még aludni a „Jézuskáig”. Felnőtten már persze nem olyan könnyű… Miközben „nyomjuk az év vége gombot”, tervezzük, hogy mi kerüljön majd otthon az asztalra, keressük az ötleteket, s a legszebb ajándékot azoknak, akik szívünknek kedvesek, s át is szeretnénk élni a karácsony valódi értékeit, a szeretetet és az egymásra való odafigyelést. A Vylyan BorÉlmény utalványa borosoknak remek ajándék, ráadásul nálunk meg is nyerhető!

Hogy maradjon is minderre energiánk, „okosan” kell (és lehet is!) készülni a Karácsonyra, kihagyni a tülekedést, a nagy hűhót, a tervekről listát, „menetrendet” vezetni – és mindenek előtt, mindezt időben kezdeni! Mi erre már október elején felhívtuk a figyelmet, s ajándékcsomagjaink azóta is fogynak is szépen, hogy a fa alatt megörvendeztessenek valakit . 

Emellett most még egy ajándék ötlet jutott eszünkbe (jobb későn, mint soha…): 
 
Ajándék utalványt mi szoktuk ajándékozni, vagy nyereményként felajánlani – de itt a lehetőség, hogy Ön is kóstoló élményt ajándékozzon! A kétféle BOR-ÉLMÉNY pincészetünknél - négy és nyolc boros kóstoló finom falatokkal és pincesétával - tartalmas közös (!) kikapcsolódást és meghitt pillanatokat teremthet.

4 boros
Pincelátogatás, borkóstoló 4 borral és sajttállal, 2 főre = 6.000 Ft

8 boros
Pincelátogatás, borkóstoló 8 borral (+ meglepetés) és vegyes hidegtállal, 2 főre = 12.000 Ft

Keresse kollégáinkat és küldjük névre szóló nyomtatott utalványát, az utolsó pillanatosoknak természetesen elektronikusan is. 
Az élmény beváltásával sietni nem kell, felhasználható egész évben!

Reméljük, sikerült az utalvánnyal és a meglepetés borcsomagokkal ötlet adnunk. S ne felejtse, a karácsonyfa alá mi is minden csomaghoz ajándékot tettünk!

Ajándékcsomagok kicsomagolása itt: Karácsonyi ajánlat 2013
Ajándékcsomagok megrendelése www.vylyan.hu/vasarlas; Értékesítőink

ÉLMÉNY Utalvány rendelés:
Gönczöl Gábor - 06 30/376-0885; Jójárt Gergő – 06 30/458-10-97 - vendeglatas@vylyan.hu
VYLYAN Szőlőbirtok és Pincészet, 7800 Kisharsány, Fekete-hegy

 

- promóció -



Játssz velünk egy karácsonyi borélményért!

Válaszolj az alábbi kérésre: Milyen borfajtából készül a Vylyan Pillangó?

A nyeremény: 1 db 8 boros BorÉlmény-utalvány!

A jatek@pecsiborozo.hu e-mail címre várjuk a megfejtéseket december 20-án 12 óráig!


 

N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2015. Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
2015. 09. 02. 9:30 - 15:00
Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Pécs, Pázmány Péter u. 4.
3
2015. 09. 03. 19:00 - 21:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
4
5
6
7
8
9
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
10
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
11
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
12
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
13
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
14
15
16
17
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
18
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
19
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
20
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
21
22
23
24
25
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2015. 09. 25. 18:30 - 22:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
26
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2015. 09. 26. 16:30 - 18:30
Kodály Központ Pécs, Breuer Marcell sétány 4.
27
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
28
29
30