Kérem Várjon!
Cikkek
Ma 15 órától TOP25
Közönségkóstoló 2011
a szerk.
2011 jnius 18.

Ma 15 órakor megnyitjuk a Hotel Palatinus Bartók termének ajtajait, s ezzel megkezdődik a TOP25 idei közönségkóstolója. Idén nem lesz budapesti kóstoló, s a tavalyi évvel ellentétben a pécsi is egy napos lesz. Emailen már nem lehet jegyet foglalni, viszont maradtak még a helyszínen megváltható belépők.

Szeretnénk még egyszer felhívni vendégeink figyelmét, hogy idén először nem a Cella Septichorában lesz a TOP25 rendezvény: a megnövekedett érdeklődés miatt nagyobb helyszínt kellett keresnünk. Olyat, ahol nemcsak nagyobb hely, de több szolgáltatás és lehetőség várja a látogatókat. A tavaly bevezetett kézműves gasztrotermékek kóstolója mellett a Hotel Palatinus TOP25-ös menüajánlatából is válogathat, aki megéhezik.

A belépő 3900 Ft, amiért kóstolópohár és programfüzet jár, utóbbiban egy általunk javasolt kóstolási sorrenddel, illetve jegyzetelési lehetőséggel. A jegyek értékesítését 15 órakor kezdjük meg, a maximális vendéglétszám, a 300 fő elérése után sajnos nem tudunk több vendéget fogadni. Az elektronikus úton lefoglalt jegyek 15 órától 19 óráig vehetőek át. A kóstolásra csak a belépőjegy mellé kapott kóstolópohárral és TOP25 karszalaggal rendelkezők jogosultak.

Sok szeretettel várunk mindenkit a Hotel Palatinus Bartók termében 15 órától! Addig is lehet termelőket böngészni, és összeállítani a saját kóstolási sorrendünket.

Infovonal: 30/920-5083

N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2015. Március
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
2015. 03. 04. 9:30 - 15:00
Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Pécs, Pázmány Péter u. 4.
5
2015. 03. 05. 10:00 - 20:00
Boscolo Hotel Budapest, Erzsébet körút 9.
2015. 03. 05. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
6
7
8
9
10
11
12
13
14
2015. 03. 14. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
15
16
17
2015. 03. 17. 18:30 - 20:30
PTE KTK B025 Pécs, Pécs, Rákóczi út 80.
18
2015. 03. 18. 18:00 - 21:00
PTE KPVK Szekszárd, Rákóczi utca 1.
19
20
21
2015. 03. 21. 17:00 - 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
22
23
24
25
2015. 03. 25. 17:00 - 19:00
Civil szervezetek háza Mecseknádasd, Rákóczi u. 68.
26
27
2015. 03. 27. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2015. 03. 27. 18:30 - 22:00
Jókai Bisztró Pécs, Jókai tér 6.
28
29
30
31