Kérem Várjon!
Hírek
Megfűszerezték a várost
Pécsi Borozó
2012 prilis 01.

???

Páva Zsolt, Pécs város polgármestere és Weisz Fanni, Pécs város arca szombaton délelőtt megkezdte az első Pécsi Fűszerünnep felvezetését: fűszernövényeket ültettek a városháza előtti térre. Az akció része annak a május elejei rendezvénysorozatnak , mely a Pécsi Fesztiválszervező Nkft. egyik legnagyobb vállalása erre az évre. Olyan fesztivál kialakítása volt a cél, mely egyedülálló az országban, egy minőségi programsorozat elindítása a hagyományteremtés jegyében.

A városháza előtti teret ellepték a kíváncsiskodó és az ültetésben tevékenyen résztvevő polgárok, akik a már kivirágzott tulipánok melletti ágyásokba elhelyezték a legkülönbözőbb fűszernövények palántáit. Az akció azonban nem ér véget ezzel, hiszen a Biokom Kft. mint a városi közterek fenntartója a következő hetekben a város több pontján is illatozó fűszernövényeket ültet majd.

A május elejére időzített többnapos fesztivál a szabadtéri grillezés és a zöldfűszerek nemzetközi örömünnepe lesz majd. A tervek szerint a nevező csapatok a városban addigra megeredő és jelentős számban fellelhető fűszernövényekkel ízesítenek, a résztvevők között pedig a gasztrovilág ismert személyiségeit is köszönthetjük majd. Mi már nagyon várjuk és természetesen arról is hírt adunk majd lapunk hasábjain és az interneten egyaránt.

N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2016. Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
1
2
2016. 09. 02. 13:00 - 19:00
Metro Áruház Pécs, Makay István u. 6.
3
4
5
6
7
8
2016. 09. 08. 14:00 - 2016. 09. 11. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
9
2016. 09. 08. 14:00 - 2016. 09. 11. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
10
2016. 09. 08. 14:00 - 2016. 09. 11. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
11
2016. 09. 08. 14:00 - 2016. 09. 11. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
12
13
14
15
2016. 09. 15. 15:00 - 2016. 09. 18. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2016. 09. 15. 17:00 - 19:00
Megyeháza (Pollack Kávézó) Szekszárd, Szekszárd
16
2016. 09. 15. 15:00 - 2016. 09. 18. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
17
2016. 09. 15. 15:00 - 2016. 09. 18. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
18
2016. 09. 15. 15:00 - 2016. 09. 18. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
19
20
21
22
23
2016. 09. 23. 15:00 - 2016. 09. 25. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
24
2016. 09. 23. 15:00 - 2016. 09. 25. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2016. 09. 24. 11:00 - 13:00
Művészetek Háza Pécs, Széchenyi tér
2016. 09. 24. 17:00 - 19:00
Kodály Központ Pécs, Breuer Marcell sétány 4.
25
2016. 09. 23. 15:00 - 2016. 09. 25. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2016. 09. 25. 18:00 - 20:00
Művészetek Háza Pécs, Széchenyi tér
26
27
28
29
30