Micsoda öröm egy fröccs. Egy fárasztó napot követően, amikor nem csak testileg izzadsz meg rendesen, de az életük első túráján résztvevő legkisebbekre is figyelsz. Úgy hogy persze hagyod nagyfiúnak lenni az ötévesedet, másszon csak fel a sziklára, de közben meg fognád mindkét kezeddel, nehogy leessen.

És a legvégén jön a fröccs. Erre gondolsz mára visszaút felénél, hogy csak azért nem csúszol seggenülve a vízfolyás helyén hullámzó avarban egészen Kővágószőlősig, mert véresre horzsolt hátsóval mégsem esne annyira jól az a fröccs. Nagyfröccs, mert nagyon megérdemeljük.

A hűtőben akad zöldveltelini, innen Pécsről, nem megyünk messzire. A nagymama kamrájában talált szódásüvegeket persze megint elfelejtettem visszaváltani, marad az ásványvíz, gyarló hiba, de most elnézem magamnak. Az első csak úgy magában csusszan le, a másodikat a kertben kortyoljuk el, végre igazi tavasz van, érezni a levegőben, aztán a vacsora mellé a harmadikat.

Szép volt a nap, a túra, a szendvicsek, a labda, a sziklák, a medvehagyma, a hóvirágok és a gyerekkacaj. Szép volt a csokis süti, az alma, a romok, a kilátás, a tavak, az árnyékban rejtező hó, a fröccs a nap végén. Kis örömök. Ha észrevesszük.