Kérem Várjon!
Cikkek
Muzsikáló barack
Pálinkafesztivál a Várban
Morován Júlia - Kéner Balázs
2012 mjus 18.

A VII. Budapesti Pálinkafesztivál idei főszereplője a barack volt, így a hamvas gyümölcsből készült párlatok és ételek központi helyet kaptak a rendezvényen. A látogatók egy külön Barackos kertben kóstolhatták meg a finomságokat, többek között az Év Barackpálinkáját is, amely tizenegy párlat házasításából készült. Az eseményt számos koncert és előadás kísérte.

???

A négy nap alatt több mint húszezer látogatót fogadott a fesztivál 25 kiállítója és közel 400 pálinkája. Volt ott minden, ami barack: lekvár, dzsem, köret, csokoládé, francia desszert (macaron), és persze az elmaradhatatlan párlat a gyümölcsök királynőjéből.

A legnagyobb sikere kétségtelenül az Év Barackpálinkájának volt: 480 üvegnyit kóstoltak és vásároltak az összesen 1200 darab sorszámozott palackba került párlatból. A háromtagú zsűri az illatkarakter, tisztaság, ízkarakter, íztisztaság és harmónia alapján választotta ki a 11 főzde tételeit. A Harmatrázó, Gusto, Békési, Rézangyal, Villányi, Schiszler, Szalontai, Csalló, Rex, Hegyközi és Zwack közös blendjét a Fesztivál után is meg lehet találni a Pálinka Shopban.

Eleinte úgy tűnt, jó választás volt a szombati napot kilőni a látogatásra, majd beütött a meteorológiai krach: szélvihar, eső várható Budapesten. Szerencsére ennek is nagyobb volt a füstje, mint a lángja, – bár hozzá kell tenni, hogy segített a hőmérséklet-érzet javításában a megannyi pálinka, valamint a fedett koncertsátor biztonsága.

Itt csöppentünk bele a (nu)jazz, lounge, bossa-nova és más elektronikus zenei stílusok kompozíciójának keverékét nyújtó szombathelyi Voler Mouche együttes koncertjébe. A kellemes dallamok, a kitűnő ének és összhatás csak fokozta a hangulatot és a jókedvet: sikerült egy órára elfeledtetni az időjárás okozta ijedtséget.

A kóstolt pálinkák közül nyilván a Pannon Borrégió kiállítóit helyeztük előtérbe, ezek közül a Márton és lányai borókapárlata vitte nálunk a pálmát. A 2009 óta kapható férfias ital markáns, boróka-fenyővize percek után sem hagyja nyugodni az embert, muszáj kérnie még egy kóstolót: határozott felüdülés a megszokott ízvilágok után.

A hagyományteremtő célzattal létrejött, gyümölcsre épülő tematikus Pálinkafesztivál a szilva és a barack után jövőre a meggyből készült párlatokra és ételekre helyezi a hangsúlyt. De addig is a közönség ősszel újra találkozhat a legfinomabb pálinkákkal és ételkülönlegességekkel, méghozzá a Budavári Pálinka- és Kolbászfesztiválon, ahol ezúttal a mexikóiak mutatkoznak be vendégként nemzeti italukkal, a tequilával.

N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2014. Október
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
1
2
3
2014. 10. 03. 14:00 - 2014. 10. 05. 23:00
Villányi Rendezvénytér Villány, Villány
4
2014. 10. 03. 14:00 - 2014. 10. 05. 23:00
Villányi Rendezvénytér Villány, Villány
2014. 10. 04. 17:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 10. 04. 9:00 - 22:00
Ökopark Bükkösd, Külterület 066/2. (a Hársfa utca végén található)
5
2014. 10. 03. 14:00 - 2014. 10. 05. 23:00
Villányi Rendezvénytér Villány, Villány
6
7
8
9
2014. 10. 09. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
10
11
2014. 10. 11. 12:30 - 22:00
Sofitel Budapest, Széchenyi tér 2.
2014. 10. 11. 9:30 - 23:00
Közösségi Ház Geresdlak, Óvoda u. 2.
12
13
14
2014. 10. 14. 18:00 - 20:00
PTE KTK B025 Pécs, Pécs, Rákóczi út 80.
15
2014. 10. 15. 18:00 - 20:00
PTE KPVK Szekszárd, Rákóczi utca 1.
16
17
2014. 10. 17. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
18
19
20
2014. 10. 20. 18:00 - 21:00
Pezsgőház Pécs, Szent István tér 12.
21
22
23
24
2014. 10. 24. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
25
2014. 10. 25. 19:00 - 23:00
Polgár Pince Villány, Hunyadi János u.19.
26
26
27
28
29
30
31