Jekl Flóra Villányi Il Primo Frizzante 2010-zel kezdünk, mellé sárgadinnye carpaccio érkezik San Daniele sonkával. A letisztult ízek jól működnek együtt a könnyed habzóborral, az utóbbiból készített jeges granita az, ami csavar egyet a történeten, jó kis felvezető a további fogásokhoz.

Riczu Tamás rozéjához némi bemutatkozás után nyúlmájas-bazsalikomos piskóta érkezik. A pástétom nem túlzó, kiegyensúlyozott és összetett ízek, a máj most nem annyira jellegzetes, mint finom. Aztán a busapástétommal értelmezzük újra az egész fogást, lágy, de határozott íze fogja keretbe a piskótát.

Az első két fogás hozta a szép összhangot a borral, talán ezért is tartottunk a Riczu cabernet franc-tól, mely még fiatal és erős. A (házi nevelésű) fürjet örömmel fogadjuk, amennyire könnyedebb húsa van, annál inkább mélyebb és kidolgozottabb ízekkel rendelkezik. Most mégsem árt mellé a balzsamecetes mártás és a konfitált zöldségek, így könnyebben barátkozik össze a borral, közben kóstoláskor egész szép ívet ír le.

A desszert merész vállalkozás volt, önmagában izgalmas és kerek, a Heumann Eric Cuveé-vel viszont már nem annyira. A sárgabarack töménysége és a fagylalt még jól viselkedik, viszont a leves tálaláskor levendulát kapott, ami nagyon erőszakosan viszi el a fogás ízét, s ezen a sós csokoládé szelet sem tud változtatni.