Két óra Tatán, számomra már befogadhatatlanul sok évszám és történet (remek idegenvezetőnk volt), de a lényeget sikerült kihámoznom. Talán. Néha meg kikapcsoltam és csak néztem a vizeket, vizesárkokat, várat, egykori malmokat, a készülődést a hétvégi halünnepre…

Jó hideg lett a séta végére, jólesett beülni a Platán pincéjébe, egy gyors kávézás, forró csokizás volt napirenden, de egy bátor kollegina berendelt egy pohár fehérbort. Amikor a pincér a Tricollist ajánlotta, többen is borra váltottunk forró csokiról.

Nem ez a Pannonhalmi Apátsági Pincészet legnagyobb, sem legjobb bora, de talán az egyik legjobban eltalált gasztrobor. Benne van a rizlingek, az olasz- és a rajnai tartása, gerince, karakánsága, hozza a citrusosságot, a fehér húsú barackos ízvilágot, amihez a tramini éppen csak hozzáadja a virágokat, az illatokat, az intenzitást növelve. És percek alatt beindította a társalgást, felmelegítette a hangulatot is. Bár többek szerint ehhez a Platán sütijei is hozzátettek, erről nincs személyes befogadói tapasztalatom.

A városnézést vacsora követte, volt itt belső pálinkaverseny a desztinációk között, át is alakultak a TDM-ek desztillációs menedzsmentekké, az aranyérmek felerészt Szarvasra, felerészt Magyarkanizsára kerültek, viszont a champion-díj is ide jutott, hiába, bácskai testvéreim pálinkában nehezen verhetők. Az asztalunknál a szarvasi birs palackja váltott üresbe elsőként, ha ez jelent valamit.

A vacsora mellé hoztam magammal pár palack bort, a pécsi borvidék se maradjon szégyenben, a gombás marhapörkölt nem tudta elnyomni a kadarkánk ízeit. Horváth Zoli (Planina Borház) mohácsi kadarkája bizonyított már kadarka-tesztünkön is, most is közönségkedvenc lett az első palack megbontását követően. Aztán a karton is elfogyott, Szarvastól Balatonföldvárig érkeztek a rajongók, könnyed, gyümölcsös, kerek, arányos fűszerességgel, de tartalmas, tartós zamatokkal. Csúszós, veszélyesen csúszós.