Kérem Várjon!
Cikkek
Hölgyek őrzik a bort
Kilenc új borrendi tagot avattak Villányban
Bencs János
2009 janur 13.

A villányi Custodes Vinorum Borrend tagjainak száma, vagyis a borőrök létszáma korlátozott. Hatvanan lehetnek a szervezet úgymond rendes tagjai, de közéjük sajnos csak olyanformán léphet be egy borász, mint a Nemzet Színészei közé. Szerencsére még nem volt üresedés, viszont így nem bővülhet a létszám – tudtam meg a borrend kancellárjától, Maurer Györgytől.

 

– Ezerháromszáz tiszteletbeli tagot avattunk már fennállásunk húsz éve alatt – tette hozzá a vezető – de ők a gyakorlatban nem vesznek részt a munkánkban.

Számos olyan segítője akadt azonban az egyesületnek, akik már rég megérdemelnék a tagságot. Ezért született nemrégiben a döntés: ezentúl pártoló tagokat is felvesznek.

Január 8-án, csütörtökön a vörösbor hazai fővárosában kilenc olyan hölgyet avattak föl pártoló tagnak, akik férjük és korábbi teljesítményük révén egyformán kötődnek a kék díszruhás közösséghez. A borrend közgyűlését  követően, a villányi Oportó étteremben tartották meg az ünnepi rendezvényt. Az új tagok: Günzer Tamásné, Günzer Zoltánné, Kecskésné Korsós Márta, Dr. Kottlár Gáborné, Kovács Zoltánné, Kretz Antalné, Maros Lászlóné, Müllerné Czina Anna és Solt Imréné.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A „kilenc kislány” – a díszruhába öltözött tagok előtt – eredményesen eleget tett a próbáknak. Valamennyien fölismerték a borrend zászlósborát, a Cabernet Franc-t – ahogy erről Tiffán Ede főpohárnok  személyesen győződött meg. Maurer György kancellár igazolta a második próba teljesítését, vagyis, hogy a jelöltek meggyőzően mutatták be a dugóhúzó kezelését. Végül egy kézi dugózó segítségével és Mayer Márton kulcsár közreműködésével sikerült a hegy szellemét palackba zárniuk. Ezután már csak az Óhegyi János avatómester vezetésével elmondott eskü következett, amelyben megfogadták a villányi bor hírnevének öregbítését, a boros hagyományok ápolását és azt, hogy híveket toboroznak a villányi boroknak.

A gratulációk után közös vacsorával és egymás borainak kóstolásával zárták a sikeres avatót a villányi vörösborok készítői – akik természetesen egyben szerelmesei is a hegy levének.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


A borrendekről

A Bacchusi Borrendek Nemzetközi Szövetsége, vagyis az FICB (Fédération Internationale des Confréries Bachiques) 1964-ben jött létre. Az első magyarországi borrend, a Pax corporis (A test békéje) Baján alakult meg, 1976. augusztus 26-án. 1988-ra összesen tizenhárom hasonló szervezetet alapítottak, köztük a villányit, amelyek ugyanebben az esztendőben hívták életre a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségét. A szervezetnek ma 43 tagegyesülete van, öt szlovákiai és szerbiai borrend pedig társult tagként szerepel a nyilvántartásban.

A villányi eseményen elhangzott információ szerint 2010 májusában a hazai szövetség nemzetközi borrendtalálkozót szervez Pécsett, Baranyában. A várhatóan több száz résztvevő természetesen Villányba is ellátogat majd.

 

N/A
Hirdetés
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2014. November
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
1
2
3
4
2014. 11. 04. 18:00 - 20:00
PTE KTK B025 Pécs, Pécs, Rákóczi út 80.
5
2014. 11. 05. 18:00 - 21:00
PTE KPVK Szekszárd, Rákóczi utca 1.
6
2014. 11. 06. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 06. 18:00 - 23:00
Zsolnay Negyed Pécs, Zsolnay Vilmos utca 37
7
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 07. 17:00 - 2014. 11. 08. 23:00
Bock Pince Villány, Batthyány u. 15.
2014. 11. 07. 18:00 - 21:00
Hetényi Pincészet Mecseknádasd, Rékavölgyi út 17.
8
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 07. 17:00 - 2014. 11. 08. 23:00
Bock Pince Villány, Batthyány u. 15.
2014. 11. 08. 10:00 - 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2014. 11. 08. 12:00 - 22:00
Hetényi Pincészet Mecseknádasd, Rékavölgyi út 17.
2014. 11. 08. 16:00 - 23:00
Polgár Pince Villány, Hunyadi János u.19.
2014. 11. 08. 18:00 - 22:00
Agancsos Pince Villány, Baross u. 48.
9
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 09. 10:00 - 19:00
Széchenyi tér Pécs, Széchenyi tér
10
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 10. 18:00 - 21:00
Pezsgőház Pécs, Szent István tér 12.
11
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 11. 18:30 - 22:00
Egylet Pécs, Ferencesek utca 32.
12
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
13
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
14
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 14. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
15
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 15. 18:00 - 22:00
Agancsos Pince Villány, Baross u. 48.
16
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
17
2014. 11. 17. 11:00 - 16:00
PAB Székház Pécs, Jurisics M. u. 44.
18
19
20
21
2014. 11. 21. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
22
23
24
25
26
27
28
2014. 11. 28. 18:00 - 20:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
29
2014. 11. 29. 12:30 - 22:00
Sofitel Budapest, Széchenyi tér 2.
30