Amikor Magyarországon szóba kerül Japán, az emberek általában a gésa-godzilla, sake-sushi alliterációs párokkal hozakodnak elő, mint hungarikumokkal, hogy valamiféle kristálytiszta képzavarral éljek. A hangtani összecsengésen túl azonban egyéb párhuzam is fellelhető, mert ugye a Nő (gésa) is válhat szörnyeteggé és a szörnyeteg (Godzilla) is megszelídülhet, akár egy szép szerető; a legutolsó film tanúsága szerint föltétlenül. A másik párosításnál a közös nevező a gasztronómia, ezen túl pedig nem is létezhetnek egymás nélkül, legalábbis egy magát valamire tartó étteremben biztosan nem. De még mielőtt elálmosodna az Olvasó az összecsengésektől, hadd rázzam fel, mert azért a dolgok kicsit árnyaltabbak!

Az egész igazából tesztüzemnek indult: gondoltam, bemérem magam a tokiói tömegközlekedéssel kapcsolatban, mielőtt megérkeznek a Barátaim Magyarországról, mert amikor először láttam a nagyváros metró/vasút hálózatának térképét, csak annyit mondtam: – No, thank you! Aztán egy eseménytelen hétvége éppen alkalmasnak tűnt arra, hogy feldobjam egy tájékozódási versennyel, meg mondjuk egy elfogadható kávézó felhajtásával; akkor még nem gondoltam, hogy végül egy gasztronómia kalandba bonyolódom… Persze nincs okom meglepődni, hiszen az emberek túlnyomó többséggel gasztronómia és/vagy szerelmi kalandokba bonyolódnak…