Az év vége az összegzések, toplisták és nagy fogadalmak ideje. Nem várható egyik sem a maga hagyományos értelmében a következő írásban, de valahogy mégiscsak mindegyikből van benne. Borok, ételek, érzelmek. Ami nekem jött át 2013-ból.

Minden évben várom, hogy megjelenjenek. A kalauzok. Borkalauzok, étteremkalauzok, külföldről, itthonról. Van bennem valami vonzalom a számok, statisztikák, rangsorok világa iránt, nézegetem, összevetem, átszámolom a pontokat. És a legtöbbször azért nem veszem őket halálosan komolyan. Egy ismeretlen városban vagy a kalauzt követem, vagy a megérzésre hagyatkozom. Nagyjából ugyanakkora sikerrel.

Azt a napot csak a vacsora menthette meg. Nem kisebb elvárást támasztottam vele szemben, mint hogy csökkentse a pénteki ebéd kihagyásából következő bűntudatomat és éhségemet, majd a feledés homályába taszítsa egy rémtett nem sokkal azelőtt általam tudósított, bíróságon elhangzó részleteit. A pécsi Addo étterem Kárpátok ízei elnevezésű hatfogásos borvacsorájára szóló meghívás még a hét elején érkezett, és időszerű volt: a napi menüzést leszámítva mostanában kevés lehetőségem nyílt étterembe menni, gasztronómiai különlegességeket kóstolni.