A nagy hóeséses nyavalygást megelégelve a szokásommá vált reggeli egyórás hólapátolást követően úgy döntöttem, hogy benézek a város szívébe. Elindultam hát helyi járatú buszt keresni, ami a centrum felé vinne, fel is szálltam egyre, de az a cél előtt pár megállóval lerobbant. Sebaj, pár (száz) méter havas gyaloglást követően legalább felszállhattam a sikeres belvárosi járatra, a negyvennégyesre. Még nem buszoztam se a Szent István téren, se a Mária utcában, élmény volt, de csak a Flórián térig tartott. Onnan gyalogoltam szorgalmasan, oda s vissza, ebédelni, tárgyalni, sajtótájékoztatóra.

Vannak helyek, ahol elsőre otthon érezzük magunkat. Ilyen Németh János iván-völgyi pincéje, ahol minden alkalommal érezzük, hogy változik, épül-szépül, de mindenkor nyugalmat áraszt, van a helynek s van a házigazdáknak is varázsa. Ahogy Kiss Gábor is egy olyan borász, akit nem lehet nem kedvelni. Néha kicsit esetlennek tűnik, aki azonban villányi pincéjében is remek vörösborokat készít, sőt a Matias Pincészetben azt is megmutatta, a fehérborok világa sem idegen tőle. Egy augusztusi délutánon Villány Szekszárdra látogatott.